Isten hozott!

Alig két hét telt el a bejelentésem óta, mely szerint gyógyulttá nyilvánítottam magam. Azóta tovább erősödtem, jól vagyok. Még nem a versenyformám, de tudjuk, hogy Róma sem egy nap alatt épült fel.

Ezidő alatt sokan kerestek meg tanácsért, megerősítésért, vagy csak úgy. Örülök, ha segíthetten, így lesz ez továbbra is. 

A "vagy csak úgy" viszont elgondolkoztatott. Mennyi kérdés, kétség, aggodalom motoszkál bennünk. Főleg mostanában.

Nem hagynak nyugodni engem sem. Mikor lesz már vége? Mi lesz majd, ha újra visszakapjuk az életünket? Visszakapjuk egyáltalán? És az ugyanolyan lesz? Tudunk félelmek nélkül élni? Vagy annyira hozzászoktunk, hogy soha többé nem tudunk bízni?

Ugye nem?

Költői kérdés volt.

Az ember erősnek teremtetett. Te is, én is. Csak kellenek kapaszkodók. Kell, hogy újratölthess.

A sok szomorúság dacára. A veszteségeink, a gyász, a betegség, a bezártság, az üresség dacára. Háborog a lelkünk és ez normális, ez így van jól. Egy dolog viszont nagyon fontos: nem vagy egyedül.

Látom és tapasztalom, a bezártság óriási károkat okoz. Kamaszok, felnőttek egyaránt befordulnak. Persze kell néha az egyedüllét, de nem ennyi. Rájövünk, hogy milyen sokat tud érni egy séta, egy beszélgetés, egy kirándulás. Hogy milyen jó hazamenni. Átölelni. Könnyesre nevetni magad.

Nyugodtan mondjátok, hogy szentimentális vagyok.

Olyan ez most, mint a láva. Hiába mondod neki, hogy ne folyjon, ha a vulkán épp kitörni készül. Pont nem érdekli. :-)

Bizsereg az agyam. Épp múlóban voltak a karikák a szemem alól, és akkor úgy ébredek, hogy írnom kell. Korán van. Álmosan, de olyan tisztán jönnek a gondolatok, hogy magam is meglepődök.

Arra gondolok, hogy milyen lehet most a Balaton. Meg kéne nézni. Kúraszerűen mindenkinek.

De mivel most még hideg van fürödni, elmehetnénk a Maldív-szigetekre.

Írjunk bakancslistát. Kíváncsi vagyok, ki mit szeretne (-:

Nagyon sok dolgunk van a világban. Néhányat megtehetne más is, de most az igazán fontosakra gondolok. Ami csak a Tiéd.

Eszembe jut, mikor a fiúk kicsik voltak és menetrend szerint gyűjtöttük a pitypangot. Csokrétára valót, tucatnyit. Amikor elvirágzott, elfújtuk a pihéket. És nevettünk. És amikor az eső eláztatta, nem tudtuk elfújni, a gyerekek lebiggyedő szájjal konstatálták; "Anya, ejomlott a pitttypang". Nagy dolgok ezek. Élménymorzsák. Kitörölhetetlenül simogatják a lelked, bármikor eszedbe jut.

Neked is van ilyen. Tuti.

És a pitypangok újra virágoznak. Hamarosan előbújnak a pipacsok is. De ez majd egy másik történet lesz.

Mindenkinek van újratöltő gombja. Ha nem találod elsőre, légy kitartó. Vagy szólj és megkeressük együtt.

Meglesz az ;-)

Most szóltak a galambok, hogy ne lopjam a napot mindenféle írásokkal. Dologidő van, uccu neki, termeljük a profitot és a család is éhezik.

Várom a bakancslistás ötleteket. 

Szép napot